Talán ismered a mondást, mi szerint: „Minden sikeres férfi mögött áll egy (sikeres) nő”…
Ez az a mondás, amit értelmezhetnél elismerésképp is, azonban legtöbb nő számára ez csak olaj azon a tűzön, ami a szolgálatkészségét, odaadását erősítheti.
A legtöbb nőben nagyon mélyen él a neveltetése nyomán az a megfelelési kényszer, hogy kedvességgel, támogatással, odaadással, szolgálatkészséggel kell a párját támogatnia és sikerhez segítenie.
Azt remélik ők, hogy ha ők hozzájárulnak eképpen a férfi sikereihez, akkor majd a férfi boldog lesz és ezt a boldogságot a nővel fogja megosztani. A nők abban bíznak, hogy a férfi hálája és szeretete bőségesen elég „jutalom” lesz azért, amit a férfi mellett megtesznek.
Ez a működés az, ami a nőből biztonságos, odaadó, békés és támogató hátországot csinál a férfi számára. A napi „harcokban” megfáradt férfi ide tér majd meg pihenni. Itt, ebben a biztonságos és szeretetteljes fészekben akar megnyugodni, itt talál stabilitást és nyugalmat.
Mi a baj azonban a „hátországgal”?
Azt fedezed fel egy idő után, hogy Te – a NŐ – egy kicsit eltűntél a „hátország-szerepben”, még hozzá azért, mert ezzel egészen pontosan a férfi HÁTA MÖGÉ kerültél.
Gondoskodsz róla, biztatod, támogatod őt, hiszel benne, és észre sem veszed, hogy lassan már ANYJA helyett is anyja lett belőled.
Egy idő után ő is úgy tekint majd rád, mintha a „háta mögött lennél” csupán, nem tud rád figyelni, nem vonzod, nem vagy a látószögében, nem akar udvarolni, meghódítani téged és a sok gondoskodást úgy „zsebeli el”, mint természetes adományt tőled neki. Belekényelmesedik a kapcsolatba.
Nagyon szép kép is volna ez a támogató szerep és az idilli nyugalom így, de ne feledkezzünk meg a „hátország-szerep” másik oldaláról sem! Találd meg az egyensúlyt a kettősségben, ahogyan a férfi mellett igazán boldog nő lehetsz…

Ha olvastál már a blogon több cikket, akkor tudod, hogy alapvetően szeretettel, elfogadással, megértéssel veszem körül a férfiakat az írásaimban is, és arra biztatlak, hogy harcos amazon helyett árassz nyugalmat, békét és támogatást a férfi számára. Ez most sem lesz másképp, csak épp szeretném, ha látnád, hogy van egy másik NŐI aspektusod is, ami épp ilyen fontos, és ha ezt megéled, és egyensúlyt teremtesz a hátország és e között, akkor nagyon hosszú időre biztosíthatod a kapcsolatban a szenvedélyt és biztonságot is…
Avagy: ne csak hátország legyél, hanem időnként legyél ÉSZREVEHETŐ, legyél a cél, a kihívás, a felfedezést tartogató, csábító vonzerő, a motiváló, a múzsa-értékű, eszményi NŐ a férfi előtt!
Ahhoz, hogy ezt megértsd, előbb meg kell értened, hogyan működik a férfi – az energiái és neveltetése megélésében…
Az univerzumot átható teremtőerő egyik minősége a férfi energia. A férfi energia markáns és célratörő. Kifejezetten kifelé és előremutató energia. Olyan, ami bevilágítja az utat, megláttatja a célt, és elindul, hogy megharcoljon azért. A férfi energia felfedez, hódít, megszerez és birtokol. A férfi energia ezért tűpontos, kontrollált, irányított.
A férfiakban és a nőkben is van férfi energiaminőség, és persze női is. A férfiakban azonban a férfi energia van túlsúlyban. Ezért van az, hogy a férfi inkább a megszerző, a felfedező, a célratartó, az irányító, a vezető és a hódító.
A férfi az alapján fog hódítani, ahogyan a vágya hajtja. A vágyát pedig a feléje áradó NŐI energia, női megnyilvánulások, csábítás fogja felébreszteni. Amíg a nő előtte van, amíg a nő vonz és csábít, titokzatos, édes és felfedezésre vár, addig a férfi figyelmét és tekintetét leköti. A férfi „be akarja venni a várat”, meg akarja ismerni, hódítani, meg akarja szeretni.
Amikor azonban ez megtörténik, a férfi lelkesedése már lanyhul, hiszen a CÉL BETELJESEDETT. A nőt megszerezte, és felfedezte… Ekkor a férfi figyelme újra kifelé irányul, újra felfedezni vágyik, újra hajtják az új célok és új kihívások. A nő pedig közben – a meghódított nő – a biztonságos, gondoskodó hátország-szerepbe kerül. Valójában ő is oda „osztja be magát”. Ezzel pedig a FÉRFI háta MÖGÉ kerül.
A férfi azonban ritkán néz a háta mögé…
Élvezi, hogy a nő TOLJA és támogatja hátulról. Élvezi, hogy ő a vezető, akit a nő követ és élvezi, hogy a nőhöz a hátországba megtérhet… de amikor megtér, akkor már csak pihen.
Ha pedig Te NŐ vagy, akkor egy idő hiányolni fogod a férfitől az udvarlást, a szenvedélyt, a hódítást, a vágyat.
Amíg a hátország-szerepet „játszod”, addig nem tudsz eléggé a férfi figyelmének fókuszában lenni. Szükség lesz arra is, hogy észrevegyen, hogy lásson, hogy vágyjon rád! Ezért újra és újra elő kell venned a „csábító ÉN-edet” és újra és újra felfedezni való célként megjelenned a férfi látószögében.
Ne egyszerűsítsd ezt le arra, hogy veszel egy szexi fehérneműt, mert ez nem lesz elég. Ez maximum néhány percre fogja a férfi figyelmét lekötni és vágyait felkorbácsolni. Inkább gondolkodj picit nagyobban, picit tartósabban!
Mit csinál egy csábító NŐ? … és mit csinál egy gondos hátország?
A gondos hátország-szerepben – erre is szükség van 🙂
- támogatod a férfit – megerősíted abban, hogy amit tesz, az jó.
- Osztozol az örömében
- Gondoskodsz róla fizikailag
- Szereted és türelemmel, megértéssel veszed körbe.
- Nevetsz a viccein, megkérdezed, mire vágyik, mit szeretne és ahol tudod, segíted….
- Vedd le a válláról azt, amihez nincs kedve, ami csak az idejét viszi, és, amit te úgyis precízebben megoldanál
A csábító NŐ szerepben – erre is szükség van 🙂
- nem csak támogatod, hanem insiprálod: ötleteiben segíted, felébreszted képességeit…
- Kalauzolod, hívod és csábítod új területek felé: lehet ez program, utazás, de lehet ez új ismeret megszerzése, vagy a férfinak magának olyan képességeinek megismerése és kibontakoztatása, amikről eddig önmaga sem tudott.
- Kalandot, izgalmat keresel és bevonod ebbe
- Időnként titokzatos maradsz, hogy felfedezhessen, hogy érdeklődjön, hogy vágyjon
- ragyogj, mosolyogj, légy kedves és szelíd, de ne csak adj, hanem kérj is!
- Engedd, hogy erős legyen, hogy felelősséget vállaljon, hogy megmentsen, hogy problémát megoldjon! Légy védtelen, esendő, aki bátran meg tudja élni és vállalni tudja gyengeségeit is.
A két szerepet egyszerre, párhuzamosan, felváltva és jól időzítve érdemes megélned. Légy egyszerre szeretetteljes odaadás és csábító múzsa. A férfi figyelmét és igényeit felváltva szolgálhatod és élvezheted, miközben megélheted NŐI létednek is több aspektusát!
Sok nőnek meg se fordul a fejében, hogy mind a 2 szerepre szüksége lehet…
Vannak, akik olyan mélyen hisznek a gondoskodásban, a hátországban, az „anya-szerepben”, hogy elfelejtenek „dögösnek, szexinek, izgalmasnak” maradni. A férfi persze szereti és tiszteli az ilyen nőt, de egy időn vágyni kezd arra, hogy kihívást találjon, hódíthasson, felfedezhessen…
… és vannak, akik pedig a csábító – a végzet asszonya – szerepben rekednek, és titokzatosságuk, rejtett védtelenségük folyamatosan felkorbácsolja a férfit, de megtartani, kiszolgálni nem tudnak, mert a szolgálatkészség, a tartós odaadás, a támogató jelenlét, az adni-adni-adni képessége nem akar megmutatkozni bennük.
Nem baj, ha még nem vagy egyszerre mind a kétféle NŐ, de tudd, hogy ott van benned a lehetőség. Ott van benned a gyökere mind a csábítónak, mind a hátországnak és csupán gyakorolnod kell megélni, megmutatni ezeket az arcaidat!
Kívánok ehhez sok sikert és sok boldog megélést! Ha pedig szeretnél ebben további felismeréseket és önismereti segítséget, akkor folytasd az utadat itt a blogban erre: EGO-val szerelemben, csapdában